Sajtófigyelő – napilapok
2008. április 17., csütörtök
Plusz félmilliárd protokollra
Az MN címlapján foglalkozik Gyurcsány Ferenc kabinetjének bővítésével. 450 millió forintot csoportosít át a kormány a költségvetési tartalékból a miniszterelnök protokollköltségeire. Ennek okát a Kormányszóvivői Iroda a megnövekedett külpolitikai aktivitással magyarázza. A protokollköltség összetételét képezik a nemzetközi konferenciák-, a hivatalos látogatások-, illetve a miniszterelnök utazásainak kiadásai.
A Fidesz ma sajtótájékoztatón reagál a hírre.
Nem sikerült megegyezni a vezetésnek a szakszervezetekkel, így megtartják a holnapi sztrájkot. A szakszervezetek új menetrendet kívánnak a járatritkítások helyett, továbbá a vállalat anyagi biztonságának megteremtését követelik. Bár ezekről a fővárosi városüzemeltetési bizottság egyhangúlag döntött, azonban ezt a szakszervezetek kevesellik.
Garamhegyi Ábel GKM államtitkár szerint a minisztériumnak nincs módjában pénzügyi forrásokat nyújtani, azt kizárólag kormányzati intézkedés tenné lehetőve. Az elégséges szolgáltatásokról sem sikerült megállapodni, azonban az előző napi éjszakai járatok közlekednek, így a sztrájk gyakorlatilag péntek 4:30-tól kezdődik.
A VDSZSZ is sztrájkra készül, mivel ott sem sikerült megállapodni. Még nem dőlt el, rácsatlakoznak e a BKV-féle sztrájkra.
Külföldi is beszállhat
Gyurcsány Ferenc új tulajdonosi programjából nem zárná ki a külföldi EU-s állampolgárokat sem, sőt gyakorlatilag ugyanazon feltételekkel juthatnának részesedéshez magyar állami cégekben. A cikk említi az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-t, a Magyar Villamos Műveket, a Szerencsejáték Zrt.-t, valamint a Magyar Postát, mint lehetséges érintett cégeket.
Kemény szankciókat helyeznek kilátásba a parlamenti frakciók, amennyiben ténylegesen kisebbségi kormányzásra kerül sor. A renitenskedő, távol maradó képviselők közül a Fidesz, illetve az MSZP honatyái számíthatnak a legsúlyosabb büntetésekre. A szocialisták új frakciószabályzatot készítenek, melyet bárki elolvashat majd-mondta Varju László, frakcióigazgató. A Fidesz 50 ezer forint befizetésére kötelezheti a hiányzókat, igaz ez az interpellációkra is. Kibúvót csupán az egészségügyi igazolás jelent. Bőhm András szerint az SZDSZ is emelni készül a büntetési tételt, és szigorúbban fog eljárni. Az MDF eddig sem erőltette a szankcionálást, mondván eddig is mindenki felelősségteljesen dolgozott-vélekedett Hock Zoltán pártelnökhelyettes. Ismeretes, Horn Gyula és Toller László kiválásával 188 főt tudhat magáénak az MSZP, 139-t a Fidesz, 23-t a KDNP, 20-at az SZDSZ, és 11-et az MDF. 3 képviselő függetlenként van jelen az ogy.-ben: Gyenesei István, és a Fideszből távozó Tóth András és Lengyel Zoltán.
Globális szolidaritást sürgetett a pápa
81. születésnapja alkalmából fogadta az amerikai elnöki pár XVI. Benedek pápát a Fehér Háznál. Beszédében a George Bush kifejtette, a mai világban, ahol egyesek Isten nevében folytatnak terrorhadjáratot és gyűlöletet szítanak, szükség van a pápa üzenetére arról, hogy Isten a szeretetet jelenti. A Szent Atya megdícsérte az amerikaikat az emberiségért érzett aggodalmuk miatt: „A globális szolidaritás ma mindennél korábbinál fontosabb”-vélekedett a pápa.
Több ezren az élet menetén
A Holokauszt áldozataira, valamint Izrael állam megalakulására emlékeztek tegnap az élet menetén Budapesten. A szervezők között találjuk az Élet Menete Alapítványt, a Mazsihisz-t, a MeH-et, a Főpolgármesteri Hivatalt, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjteményt, valamint néhány zsidó ifjúsági szervezetet. Felszólalt többek között Demszky Gábor főpolgármester, Schweitzer Tamás főrabbi. A politikai paletta mindkét oldala képviseltette magát: Fodor Gábor, Horn Gábor, Hiller István, Vadai Ágnes, Kiss Péter, Deutsch-Für Tamás, Fónagy János, Szabó György, valamint Pettkó Andrást említi az újság. Tiszteletét tette a „first lady”, Dobrev Klára is.
A rendőrség néhány embert előállított, komolyabb attrocitás nem történt.
Békülékeny szocialista másodvonal
Fodor Gábor szerint a kisebbségi kormányzás még idén előrehozott választásokat eredményezhet. Úgy látja: a legszerencsésebb az lenne, ha sikerülne megállapodniuk a szocialistákkal. Ugyanígy gondolkozik Varju László MSZP-s frakcióvezető, aki szerint a békülés lenne a legmegfelelőbb megoldás. Nem zárkóznak el teljesen egyik pártnál sem: Simon Gábor, a szocialisták országos választmányának elnöke ma levélben kereste fel Gulyás Józsefet, az SZDSZ országos tanácsának elnökét, aki nyitottnak mutatkozott a tárgyalásokat illetően. Fodor Gábor nem tartja kizártnak az együttműködést egy kevésbé populista Fidesszel, amennyiben kisebbségi kormányzásra kerülne sor. Kóka János az MSZP-re hárítja a koalíció szétesésének felelősségét, saját maguknak a túlzott megalkuvást rója fel. A cikkírók hozzáteszik, sok SZDSZ-s állás kerül veszélybe, számszerint 118 káder van, aki közvetlenül a koalíciótól függ. Az MSZP ésszerűség és felelősség platformja aggodalmát fejezi ki: Gyurcsány eddigi politikája nem hozott áttörést, és szerinte új, hiteles vezetőkkel kell építeni az új baloldali politikát, ugyanis a „demokrácia és a pluralizmus végveszélybe került”.
Kósa: A Tisztelt Ház dönthet a vizitdíjról
A Megyei Jogú Városok Szövetsége májusi közgyűlésén, Szekszárdon kezdeményezi Kósa Lajos, hogy foglaljanak állást a vizitdíj-kompenzáció kapcsán. Az egészségügyi törvény szerint a kompenzációt az OEP-nek kell fizetnie. Szerinte könnyen olyan megállapodás születhet, mely szerint a parlament kötelezni fogja a kormányt a kompenzációra. Ez a kisebbségi kormányzás alatt könnyen megvalósulhat, ugyanis az MSZP-t leszámítva minden parlamenti párt szerint a kormánynak kell az orvosokat kárpótolnia a kiesett vizítdíjért.
Olajpénzben fürdik a világ
A napilap címlapon ír az olajár folyamatos drágulásáról, amely tegnap meghaladta a 114 dollárt hordónként. A cikk az OPEC országainak 1000 milliárdos exportbevétele mellett a katari külügyi államminiszter felvetésével is foglalkozik. A katari politikus az ott vendégeskedő Orbán Viktorral egy esetlegesen 2012-től megvalósuló Magyarországra irányuló gázszállítás lehetőségéről beszélgetett.
Emlékezés a holokauszt áldozataira
A holokauszt emléknapján, április 16-án megrendezésre került eseményekkel, köztük az Élet Menetével foglalkozik a címlap másik írása. A különböző rendezvényeken eltérő pártállású politikusok együtt emlékeztek meg a holokauszt áldozatairól.
Ismét sztrájkolnak pénteken a BKV dolgozói
Több cikk foglalkozik az április 18-ára tervezett BKV sztrájkkal. A fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottságának tegnapi döntése ellenére, amely a Paraméterkönyvet (járatritkítási tervet) elnapolta májusra, illetve rövid, közép- és hosszú távú finanszírozási terv kidolgozását ígéri augusztusra a szakszervezetek a BKV történetének leghosszabb sztrájkjára készülnek. Kijelentették: részesei akarnak lenni a döntéseknek, követelik a csoportos létszámleépítés visszavonását, valamint a munkakörülmények javítását szeretnék elérni. A kormány, illetve a GKM megerősítette nem képes pótdotációt nyújtani a BKV-nak.
Új helyzethez új jelző
A miniszterelnök új jelszavát a „párbeszéd kormányzását” értékeli a lap. A cikkben nyilatkozó politológusok elmondták a kormányzati kommunikáció a társadalmi egyeztetés hiányát szeretné kompenzálni az új szlogennel. A Nézőpont Intézet munkatársa szerint feltűnő, hogy a kormányzati jelszavak egyre rövidebb időn belül cserélődnek, példaként a napirendről ma már lekerült februárban többször előkerült adóreformot említette. A cikk ezen kívül egy tegnapi Fodor Gábor interjú mondatait elemezte, aki nem zárkózik el a koalíciós kormányzástól, amennyiben a koalíciós felek megfelelő személyi feltételeket és programot tudnak kialakítani.
Ha hiányos a települési büdzsé, nincs hitel?
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter az önkormányzatok eladósodása miatt aggódik, mivel a települések vezetői milliárdos kötvénykibocsátásokat vittek végbe az elmúlt időszakban. A kormány az önkormányzati kötvénykibocsátás szigorításán gondolkozik.
Milliárdok egyetemeknek
A kormány tegnapi döntésének értelmében infrastrukturális és informatikai fejlesztésekre kerül sor hat vidéki felsőoktatási intézményben 29 milliárd forintból.
Közlekedési kóma jön, pénteken újra sztrájk
A tervezett BKV sztrájk kiemelt szerepet játszik a napilap 17-ei számában. A címlap, valamint a több cikk foglalkozik a témával. A BKV vezetése és a szakszervezetek között lezajlott tárgyalások eredménytelensége után a BKV huszonkét szakszervezete megtartja a huszonnégy órás sztrájkot. A lap információi szerint a pénteki munkabeszüntetést követően a dolgozók egy folyamatos sztrájkra készülnek.
A fővárosi szakbizottság írásos nyilatkozata, amely a menetrendkönyv módosítását is tartalmazta nem volt elég a szakszervezetek számára.
Fáklyásmenet a nyilasterror magyar áldozatainak emlékére
Az Élet Menetéről valamint a Terror Háza előtt megrendezett megemlékezésekről tudósít a címlap másik írása. Több kormánypárti, valamint ellenzéki politikus jelen volt a rendezvényeken.
Specialistalista vezetne a gyógyuláshoz
A cikk egy orvos ötletével foglalkozik, amely egy különleges beavatkozásokat rutinnal elvégző specialistákról szóló lista elkészítését javasolja. A terv szerint az adatbázishoz a háziorvosok és a mentők mellett az összes kórház hozzáférhetne, így a különleges ellátásra kényszerült betegek azonnal a megfelelő szakemberhez kerülhetnének. Az ötlettel nem értett egyet teljes egészében az Országos Mentőszolgálat szóvivője, mivel véleménye szerint sok esetben sürgősségi betegellátás szempontjából a legközelebbi ellátóhely elérése a legfontosabb, azonban a kórházak közötti információcserét segítheti a rendszer.
Nem lesz koalíciós egyeztetés
A cikk a koalíciós felek megnyilatkozásait gyűjti össze. Az SZDSZ országos tanácsának vezetője egyelőre nem kíván tárgyalni a szocialistákkal, pedig Simon Gábor az MSZP választmányi elnöke levélben kezdeményezett találkozót a két párt képviselői között. Kóka János pártelnök kitart a koalíciós szakítás mellett, azonban Fodor Gábor egy rádióinterjúban a koalíció esetleges fennmaradásáról beszélt. Fodor Gábor a későbbiek folyamán a Fidesszel való együttműködést sem vetette el. Ezzel szemben Kóka János lózunggyűjteménynek nevezte a Fidesz Erős Magyarország programját. A cikk végén a szerző a miniszterelnök blogbejegyzését említi, amelyben Gyurcsány Ferenc az elmúlt évek kormányzati eredményeit sorolta fel.
Nem nyomoznak Gyurcsány után
„Bűncselekmény gyanújának hiányában a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította a Civil Jogász Bizottság elnökének, Völgyesi Miklósnak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen tett feljelentését” – írja értesülését napilap. A Legfelső Bíróság nyugalmazott büntetőbíró szerint a 2006. őszi brutális rendőri fellépés miatt a kormányfőt büntetőjogi felelősség terheli, azonban az ügyészség indoklása szerint a feljelentett esetében nem állapítható meg a gyülekezési szabadság megsértése és a több ember életét veszélyeztető emberölés bűntettének kísérletében való bűnrészesség.
Adj, király, katonát! a két kis pártnál
A kispártok hasznot szeretnének húzni a válságból, illetve növelni szeretnék szavazóbázisukat áll cikkben, amely a Nézőpont Intézet kutatásaira hivatkozik. Az adócsökkentési javaslatokkal a két kispárt megpróbál egymással versenyezni a konstruktív ellenzéki imázs megszerzéséért.
Ösztöndíjat szorgalmaz a tandíj bevezetése helyett a Fidelitas
Ágh Péter, a Fidelitas elnöke szerint a tandíj helyett a kormánynak az ösztöndíjakat kellene emelni. A politikus a Magyar Rektori Konferencia új tandíj koncepcióját sem támogatja, mivel csak a népszavazáson már elutasított fejlesztési részhozzájárulás átnevezéséről van szó. Emellett megemlítette, hogy az OECD jelentése szerint, így is alacsony a diplomások száma Magyarországon és a tandíj sokakat eltántorítani az egyetemi jelentkezéstől.
Jönnek a gój motorosok!
A címlapon az újság Andrassew Iván, a Népszava publicisztikai rovatvezetőjének megfenyegetésével foglalkozik. Andrassew rövid írást közölt a Hócipő lapban a gój motorosokról, majd levelet kapott az egyesület elnökétől, hogy április 29-én a motoros társaság a szerkesztőség elé vonul. A 6. oldalon Andrassew tanácsadó jellegű levelét, Mészáros Imre, a motoros társaság elnökének válasz levelét, illetve Andrassew Ivántól egyreakció levelet közöl az újság.
Elkerülhetetlen a BKV-sztrájk – keresik a milliárdok forrását
BKV és főváros vezetői nem teljesítették a szakszervezetek követeléseit. Ezúttal hajnali fél öttől éjfélig nem fut ki egy villamos, busz, metró, illetve troli sem. A szakszervezetek követelése volt, hogy a BKV vonja vissza a járatritkításokat és a tulajdonos önkormányzat vállaljon garanciát.
Kákosy – Demszky BKV-ról szóló tárgyalás sem jelentett változást, mivel már korábban Veres János és Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy az állam nem hajlandó többet költeni a vállalatra.
MÁV és VDSZSZ is megegyezés nélkül állt fel tegnap az asztaltól. Bárány Balázs, VDSZSZ alelnök elmondta: munkabeszüntetés bármikor várható, akár holnap is.
Kiesett Prodi megbuktatója
Walter Veltroni, az olasz Demokrata Párt elnöke árnyékkormányt alakít. Továbbá a cikkben felsorolják, hogy mely baloldali politikusok estek ki a parlamentből, kiknek köszönhető volt Prodi, volt miniszterelnök bukása.
A tb-kassza többletéből pótolhatnak
A háziorvosok bevételének pótlásáról szóló egyeztetésen kiderült, hogy a vízitdíjból megszüntetéséből eredő hiányt a tb-kassza többletéből akarják pótolni. Az egyeztetésen a Magyar Orvosi Kamara és Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója is részt vett. A tárgyalások holnap folytatják, így elképzelhető, hogy elkészíthetők lesznek a vonatkozó jogszabályok.
Hitelválság: negatív hatások
Ma már nem annyira optimisták a pénzügyi szakemberek az amerikai jelzálogpiaci válság magyarországi hatásait illetően. A tengerentúli recesszió mélyülése a banki finanszírozáshoz szükséges külföldi forrás megdrágulása által sújtja az országot – írja a Népszava.
Adócsomagról tárgyalnak ma a pártok
Az MDF egyeztetésre hívta a parlamenti pártokat, hogy tárgyaljanak a demokrata fórum adócsomagjáról, mely négy pillére épül: egyszeri adóamnesztia, 18 százalékos egykulcsós személyi jövedelemadó és a háromkulcsos áfa bevezetése, illetve az örökösödési adó eltörlésére. A pénzügyi tárca 1367 milliárdos bevételkiesést jósolt e csomag következményeként, az MDF nullszaldósra kalkulálta az adócsomagot.
Szétfolyó gazdaságfejlesztési forintmilliárdok
A 11. oldalon az Állami Számvevőszék legutóbbi jelentéséről ír az újság. A jelentésben megfogalmazzák, hogy évente 1500 milliárd forint azért nem áll rendelkezésre, mert a politikai életből hiányzik a konszenzus, a gazdaságiból pedig a hosszú távú stratégiai gondolkodás.